A magyar beatkorszak és rockzene aranykorának felemlegetésekor elkerülhetetlen, hogy Zalatnay Sarolta neve ne merüljön fel, mint az az énekesnő, aki képes volt egy egész korszak szellemét a saját hangján keresztül megszólaltatni. Sokan emlegetik őt a „magyar Janis Joplin”-ként, egy olyan címkével, amely egyszerre utal a rekedtes, nyers energiájú énekstílusára és arra a rendíthetetlen lázadásra, amellyel a korabeli szigorú társadalmi és zenei szabályokat igyekezett lebontani. Zalatnay nem csupán dalokat énekelt; ő egy jelenség volt, aki a színpadon minden energiáját az előadásba fektetve vált a szocialista blokk egyik legizgalmasabb, legmerészebb hangú dívájává. A nemzetközi zenei sajtó, mint például a The Guardian is, felfigyelt arra a különleges karizmára, amely a magyar énekesnőt jellemezte, és amely túlmutatott az országhatárokon.
Pályafutása során számtalan olyan pillanat volt, amikor a karrierje egyértelműen a világhír felé ívelt. A beatzenekarok uralta hatvanas években egyedi hangzást és stílust hozott a hazai köztudatba, miközben folyamatosan kísérletezett a soul, a blues és a rockzene határainak feszegetésével. Az a fajta színpadi jelenlét, amellyel magával ragadta a közönséget, egyszerre volt csábító és kihívó, ami abban az időszakban komoly bátorságot igényelt. Az útja ugyanakkor nem volt mentes a mélyrepülésektől és a drámai fordulatoktól sem; a népszerűség és a magánéleti viharok gyakran fonódtak össze, ami csak még inkább misztikussá tette a személyiségét a rajongók szemében.
A legendás énekesnő története nem csupán a zenei sikerekről szól, hanem az önazonosságért vívott küzdelemről is egy olyan világban, ahol a művészek mozgástere gyakran be volt határolva. Számos felvétel és koncert maradt utána, amelyek a mai napig hűen őrzik azt az elemi erőt, ami miatt „kultikus hőssé” válhatott. Zalatnay Sarolta hatása a magyar rockzene alakulására megkérdőjelezhetetlen; az a nyers őszinteség és zenei érzékenység, amit képviselt, ma is hivatkozási pontként szolgál. Bár az idők folyamán sok minden változott körülötte, a zene iránti alázata és az a fajta „rock and roll” attitűd, amit magáévá tett, örökre összefonódott a nevével. Egy olyan korszakot képviselt, amelyben a lázadás még valódi értékkel bírt, és ahol a hangja ereje képes volt hidat képezni a kelet és nyugat zenei világa között, örökre beírva magát ezzel a magyar poptörténelem könyveibe.
