Ismét lángokban áll a közösségi média, és a figyelem középpontjában nem más, mint az ország egykori bankrablója, Ambrus Attila. A Viszkis, aki az elmúlt években sikeres keramikusként próbált visszatérni a hétköznapi életbe, ezúttal olyan helyzetbe keveredett, amely még az ő sokat látott és tapasztalt rajongóit is megdöbbentette. Egy, a vallási közösségeket érintő esemény kapcsán olyan kijelentéseket tett, illetve olyan lépéseket szorgalmazott, amelyekre az egyház képviselői azonnal és keményen reagáltak. A feszültség napok óta tapintható, a kérdés pedig az: hogyan jutott el a korábbi közellenség odáig, hogy még a templomok falai között is nemkívánatos személlyé váljon?
Az eset hátterében egy olyan nyilvános megnyilvánulás áll, amely során Attila a tőle megszokott, keresetlen stílusban kritizált bizonyos egyházi gyakorlatokat. Bár a Viszkis gyakran hangoztatja, hogy ő csak a saját igazát keresi, ezúttal átlépett egy olyan láthatatlan határt, amely az egyház számára elfogadhatatlannak bizonyult. A reakció nem maradt el: hivatalos közleményekben határolódtak el tőle, mondván, az ő életmódja és gondolkodásmódja alapvetően ellentétes a keresztényi értékrenddel, amelyet ők képviselnek. A hír futótűzként terjedt, és a hozzászólásokban hamar egymásnak feszültek a táborok: vannak, akik a szólásszabadság védelmében állnak ki Ambrus mellett, és vannak, akik mélységes felháborodással viszonyulnak a tetteihez.
Ambrus Attila számára ez a szituáció nem új, hiszen élete során számtalanszor került szembe a társadalmi normákkal. Ám most a tét nagyobb, mint valaha, hiszen a keramikusként kiépített, gondosan óvott imidzsét veszélyezteti ezzel a konfliktussal. A közelmúltban adott interjúkban is érezni lehetett a feszültséget, mintha keresné a konfliktust, mintha szüksége lenne arra a pörgésre, ami egykor a rablások és a menekülések idején jellemezte. A kérdés az, vajon ez a botrány csupán egy pillanatnyi kisiklás, vagy egy tudatos provokáció része, amellyel újra a címlapokra kíván kerülni?
Az egyház elutasító álláspontja komoly üzenetet hordoz: Attila múltja, bármennyire is próbálta lezárni, mindig ott kísért a háttérben. Nem elég a kerámiaégető kemence mellett békére lelni, ha a nyilvános szereplések során a régi, lázadó énje tör elő. A rajongók és a kritikusok is kíváncsian figyelik, hogyan kezeli majd a helyzetet a jövőben. Egyelőre csend van, de a levegőben érezni, hogy ez az ügy még nem ért véget. A Viszkis története ismét bebizonyította, hogy a múlt árnyai sosem tűnnek el teljesen, és elég egyetlen rosszul megválasztott mondat, hogy az egész addigi erőfeszítés a semmibe vesszen. Az emberek figyelnek, a kritikák érkeznek, Ambrus Attila pedig ismét ott áll a szakadék szélén, ahol választania kell: csendben marad, vagy tovább élezi a konfliktust, amely akár végleg elszigetelheti a közélettől.
