Amikor a csend és a megmásíthatatlan valóság átveszi az uralmat, a hátramaradottak számára már csak az emlékek maradnak, amelyek szilárdan őrzik egy letűnt korszak fényét. A gyászoló hozzátartozók, a barátok és a hűséges rajongók most egy olyan fájdalmas és mélyen megható pillanatnak voltak tanúi, amely végleg lezár egy fejezetet. Szolnoki Péter végső nyughelye immár teljes pompájában, mégis a temető méltóságteljes csendjében hirdeti egy legendás életút méltóságát. A síremlék részletei, amelyeket most láthat a nyilvánosság, minden eddiginél megdöbbentőbb módon hozzák közel a veszteség súlyát.
A helyszínen uralkodó atmoszféra szinte kézzel fogható volt, miközben a csendes méltóságban álló emlékműnél felsejlettek a múlt felejthetetlen pillanatai. A sírkövet díszítő arany betűk ragyogása éles kontrasztot alkot a gyászoló lelkek sötét fájdalmával, mégis reményt és örök mementót nyújtanak mindazoknak, akik szívesen emlékeznek vissza a művész egykori mosolyára és hangjára. A kulisszák mögött zajló meghitt pillanatok, a csendes főhajtások és a mélyről fakadó érzelmek mind arról tanúskodnak, hogy egy közkedvelt személyiség soha nem merül valódi feledésbe. A jelenlévők beszámolói szerint a megrendítő látvány láttán még a legkeményebb szívek is megenyhültek, és a csendes emlékezés könnyeivel áztatták a hűvös követ.
A részletek megismerése nem csupán egy gyászhír puszta tudomásulvétele, hanem egy utolsó, mély tiszteletadás a halhatatlan emlék előtt, amely mostantól örökre beégett a hazai kulturális emlékezetbe.
